másképpélni

www.hrevolution.hu

Bölcsek köve

Idézetek

Gyakran csak teremtő fantázia híján nem jutunk elég messzire a szenvedésben. S nincs az a szörnyű valóság, amely a fájdalommal ne hozná meg egy szép felfedezés örömét is, hiszen csupán új, világos formát ad annak, amin, bár nem is sejtettük, régóta rágódtunk. (Proust)

Minden egyes régi nap letétbe helyeződik bennünk, mint egy hatalmas könyvtárban, ahol a legöregebb könyvekből is van egy-egy példány, amit nagy valószínűséggel soha senki nem fog kikérni.
Mégis, ha ez a régi nap áttör a rá következett időszakok áttetsző rétegein, a felszínre emelkedik, és úgy szétterül, hogy egész valónkat elborítja, akkor a nevek egy pillanatra visszanyerik hajdani jelentésüket, az emberek a régi arcukat, mi magunk az akkori lelkünket, s tompa, de immár tűrhetővé szelídült és nem tartós fájdalommal érezzük át a jó ideje megoldhatatlanná vált gondokat, amelyek akkoriban annyira aggaszottak.
Énünk nem más, mint állapotaink sorának egymásra rétegződése. A hullámzás folyton a felszínre vet egyes régebbi részeket. (Proust)

mert minden szó új korlátot teremt,
a gondolat testének szabva formát
s e korlátok közt kigyózik a rend
lépcseje, melyen addig másszuk ormát
új s új látásnak, mígnem messze lent
köddé mosódik minden régi korlát,
s képekből összeáll a képtelen
korlátokból korlátlan végtelen.(Babits)

állandóan változom, figyeld, hogyan változom.

A levegő vagyok, amit szívsz, az étel, amit eszel,

A barátaid, akiket a nyüzsgő utcán üdvözölsz.

Figyeld, hogyan változom, figyeld, hogyan változom.”

Jim Morrison

MENON PANASZA DIOTIMÁÉRT

Úgy éltünk mi, akár a szerelmes hattyuk a fényben,
csöndesen úszkálnak, ringnak a fodrokon át,
s nézik a tó tükrén az ezüst felhők vonulását,
míg hüvös éteri kék fodroz a testük alatt,
így éltünk mi is itt. S ha felénk mordulva az észak
intett és panaszát zúgta, lehullt a levél,
lombját sírta az ág és szálltak a szélben az essők,
csak mosolyogtunk, mert tudtuk, egy isten is óv
és szavainkra figyel, meghitten zeng a szivünkben
egy dalt s csak mivelünk gyermeki s néha vidám.
Puszta, kihalt ma a ház, elvették tőlem a fényt is,
téged vettek el és véled a két szememet.
Körbe bolyongó árny vagyok, élek ugyan, de nem értem,
mért kell élnem még, fénytelen, egyre tovább.

másképpélni

2012. november 26., hétfő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése